Ezer apró csoda földje

Aratóbemutató Petőolaszkán

Kezdés: 2024. július 6.

07:00

Olaszfa

Esemény leírása

Az aratás és általa a gabona a kenyeret és az életet jelenti. ???? Ha gabona volt, kenyér volt. Ha kenyér volt, élet volt és vele minden volt.???????? Amit ma már korszerű, nagy teljesítményű betakarítógépek végeznek, az régen fáradságos munkával, sok ember egymásra hangolt munkájával tudott csak megvalósulni. Az aratónapunk célja, hogy az érdeklődők megismerjék hogyan gyűjtötték be a gabonát nagyanyáink, nagyapáink. A résztvevők kipróbálhatják a kézi aratást, s annak különböző fázisait. A szőlőhegyi ebédet követően népzenei koncert és kézműves műhelyek színesítik a délutánt. Amivel várunk Olaszfa településén: 07.00 Az aratók és az érdeklődő vendégsereg találkozója a falu központban, a Közösségi Háznál. 07.30 Indulás a rozsföldre 08.00 Érkezés a petőolaszkai faluvégen lévő rozsföldre. Köszöntőt mond Fekete Róbert, polgármester. Népdalokat énekel az Őszirózsa Népdalkör. 8.00-11.00 Hagyományos kézi aratás 11.30 Ebéd a Zsákhegyen, a Földi Mennyország portán Lebbencses csülök készül a séi Kemencebarátok Hagyományőrző Egyesületének jóvoltából. 13.00 Boglya Népzenei Együttes koncertje daltanítással 13.00 Kézműves műhelyek kicsiknek és nagyoknak makramézás Sohajda Zsuzsával, a Bog mánia tulajdonosával szalmafonás és aratójelvény készítés Karácsony Ilona kézművessel A délután folyamán borkóstolással, házi szörppel, kézműves ajándéktárgyakkal is várunk! HA SZERETNÉL MEGTANULNI KASZÁLNI, ARATNI ITT A LEHETŐSÉG, KAPCSOLÓDJ BE AZ ARATÁS MUNKA FOLYAMATAIBA! Egyéb információk: A rendezvényünk az olaszfai szőlőhegyen valósul meg, így hulladékmentes! Az étkezéshez tányért, evőeszközt, kulacsot hozz magaddal! Tudod, mint a régi szép időkben! A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Szervező