Ezer apró csoda földje

Oltóvessző gyűjtés //őshonos gyümölcsfák, vezetett séta//

Kezdés: 2022. február 26.

09:00

Petőmihályfa, Kossuth, u. 4. Rendezvénypajta

Esemény leírása

A Hegypásztor Kör egyik hagyományosan megrendezett programja a Gyümölcsoltó nap, mely március 25-hez, Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kötődik. Ekkor szokták a nemes oltóvesszőket a vadalanyokba beleoltani, hogy az elültetendő, vagy már növekvő facsemeték a gazda számára megfelelő termést hozzanak majd. Így tudták a régi, kedvelt fajtákat továbbéltetni, szaporítani. A gyümölcsészet e különleges, szinte a „teremtést” idéző módszerével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amely programhoz szakmai háttért is biztosítunk. 2022-ben március 27-én, vasárnap tarjuk ezt a programot az oszkói szőlőhegyen. Ennek előzményeként szervezzük meg az oltóvessző szedést, melynek helyszíne idén a petőmihályfai szőlőhegy. Az itteni hagyományos gyümölcsfajtákból szeretnénk összegyűjteni az oltónapra való vesszőket. Ehhez lesznek segítségünkre a helyi, gyümölcsészettel foglalkozó hegyesgazdák és egy szintén e témában jártas kertészmérnök is. Az oltóvesszők tárolásával, és a gyümölcsfajtákkal kapcsolatban is sok hasznos információt kapunk. Találkozó: Petőmihályfán a falu központjában található Rendezvénypajtánál ( Kossuth u. 4. ) 2022. február 26-án, szombaton 9 órakor. Regisztrálni a következő linken lehetséges. https://salesautopilot.s3.amazonaws.com/newsletter/letter/nl124834/ns244720/subscribe.html?fbclid=IwAR28tUafLqAdpGpWY3h9QcSJ0Nqt5XEut6fr5UtbAu7yU5J6Yi8GHTkLNdU

Szervező

Vasvár Népfiskola
Vasvár
Kossuth L. u. 8.
9800
Tel: +36305435313
Vasi Hegyhát - Rábamente