Landherr Attila vagyok, kistermelő, az Anyalánya Kovászda üzemeltetője. A Csodaszarvas Tájpark keretei között már 10 éve gazdálkodom és feleségemmel közösen munkálkodunk a helyi alapanyagok feldolgozásán. Így kerültek a falusi asztalra a mangalica termékek, és kezdődött el a tejfeldolgozás is. Időközben feleségem, Hajni a kovász rabjává és kenyérsütés elkötelezettjévé vált.
Ő is az élesztővel kezdte, majd ahogy egyre többet olvasott a kenyérsütés témájában, rájött, hogy ha kenyér, akkor KOVÁSZ. Persze az élesztőt sem veti meg, hisz megannyi finomság készül vele.
De vissza a kovászhoz! Elkezdődött az „etetés”, a kovász napi babusgatása. Ekkor még otthon sültek a kenyerek, az információ az internetről jött, a lelkesedés pedig belülről fakadt. Aztán ahogy egyre több ropogós kenyér került ki a konyhából, Hajniban egyre nagyobb lett a vágy aziránt, hogy a kenyérsütést ne csak a család örömére tegye, hanem kiterjessze nagyobb közönség felé. Ehhez viszont elengedhetetlenné vált, hogy az önképzésből kilépve tapasztalt profiktól is tanuljon. Az évek során több sikeres magyarországi pék workshopján is részt vett.
Ezt a tudást kezdte hozzátenni a Csodaszarvas Panzió szállásaihoz kapcsolódó reggeliztetéshez, ami mára már hívószóvá nőtte ki magát – az ország másik végéből is foglalnak szállást azért, hogy A REGGELIT megkóstolhassák. Emellett ugyanitt az esküvők, csapatépítések és családi összejövetelek igényeit is elkezdte kiszolgálni a kenyér- és egyéb különlegességeivel.
Időközben az Anya lánya is felcseperedett – Mimi még az érettségi megszerzése előtt cukrász tanfolyamot végzett el hatalmas sikerrel és odaadással. Így aztán szinte magától értetődő volt, hogy ők ketten Anyalánya – pék és a cukrász-, kéz a kézben fogják kezdeni a hivatást. A pékség Anyalánya Kovászda néven a rábahídvégi Csodaszarvas Panzió és Tájparkban kezdte meg tevékenységét 2021. őszén.
Nézze meg kedvcsináló videónkat: