A sáncot valamikor a 10. század második felében, a nyugati kalandozások lezárulása után építették ki egy, az egész Dunántúlt körülölelő védelmi rendszer részeként. A védmű környékünkön a Katonák útját, ezt az ország központjából a Hegyháton, az Őrségen és a Mura-vidéken keresztül Stájerországba (azon túl pedig egészen Észak-Itáliába) vezető utat védte. A sáncnak volt egy párja a történelmi országhatáron, Muraszombat és Radkersburg között, a két sánc között terült el a tényleges gyepű, ahol csak az őrök laktak, ennek központja a történeti Őrség. Ez a védelmi rendszer egészen a 12. század közepéig használatban volt, ezután épültek fel a gyepűterületen a kővárak, amelyek átvették a védelem feladatát. A funkcióját vesztett Vasvári sánc, mint birtokhatár maradt fenn a későbbi századokban, jó megtartását annak köszönheti, hogy napjainkig erdő borította. A sánc eredetileg egy árokból, mögötte pedig töltésre épített föld-fa szerkezetű falból állt. Pusztulása után ebből az árok és a mögötte lévő töltés maradt meg, amely azonban így is jelentős építmény. Az önmagában is látványos régészeti emléket még vonzóbbá tette az a rekonstrukció, amely a Millennium kapcsán 2000-ben készült azon a ponton, ahol a Katonák útja áthalad a sáncon. Egészen a közelmúltig ez volt az egyetlen átjáró a sánc két oldala között, a népnyelv – amely bizonyára sok évszázados elnevezést őrzött meg – ezt a helyet Vaskapunak nevezi. A város és az erdészet összefogásával elkészült a sánc kapujának a rekonstrukciója: néhány kazetta a gerendából épült és földdel töltött falból, és maga a kaputorony. A Vasvári sánc a Vaskapuval, a környező jóléti erdő és tanösvény nemcsak egyedi történeti emlék, hanem szép természeti környezetben fekvő kiránduló- és pihenőhely, ahonnan számos turistaút indul a környék látványosságaihoz.