2023. szeptember 29., péntek |
Hírek :
Túránk Vasvárról indul, ahol a 7 dombra épül város ejti ámulatba az erre látogatókat. Megismerkedhetünk a Domonkos renddel, megnézhetjük túránk során a vasvári sáncot is ami az egykori Vas vármegyét védte. Ezt követően utunkat apró kis falvakon keresztül folytatjuk, mígnem elérjük Hegyhátszentpétert, ahol érdemes megpihenni és feltöltődni a Tájháznál. Utunkat folytatva sok szép helyszín mellett haladunk el, mígnem elérjük Döröskét, az apró mesebeli falu, értékei viszont annál jelentősebbek. A túra során érdemes a falu központjában található mérleggyűjteményt megcsodálnod, ahol különböző kontinensek érdekesebbnél érdekesebb mérlegeit ismerheted meg és próbálhatod ki egy interaktív kiállítás keretein belül. Maga a gyűjtő, Kolozár György vezet körbe a kiállított mérlegek között és azt is megtudhatod, hogy az ókorban rosszul hitelesített súlyokért bizony halálbüntetés is járhatott. Az adományokból még most is bővíti a gyűjteményét, ami mára már több mint 250 darab mérleget számlál meg. Az első mérleget az egyik felmenőjétől örökölte meg és innen indult lavinaként a gyűjtőszenvedélye.
A mérleggyűjtemény megtekintését követően haladj a szőlőhegy tetejére épült csodálatos Árpád-kori templom felé, amely egy országos védettségű műemlék a 13. századból. Innen a távolba tekintve és egy kicsit elidőzve megpillanthatod a Malom-patak vize által táplált, vadregényes Döröskei-tavat, ahová a templommal szemközti szőlőhegyen keresztül, csodás panoráma kíséretében juthatsz el.
A festői szépségű tavat dombok és erdők ölelik közre, kifejezetten gazdag a növény és állatvilága, amibe nagyon könnyű belefeledkezni egy kis pihenő alkalmával. A szőlőhegyi barangolást követően, a népi harangláb mellett elhaladva visszaérkezel a mérleggyűjteményhez. Innen tekerünk tovább és célba vesszük Vasvárt, ahol körtúránk véget ér.
Látnivalók:
– Vasvár- Helytörténeti Múzeum, Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény,
– Petőmihályfa-szőlőhegy,
– Hegyhátszentpéteri Tájház,
– Döröske-Mérleggyűjtemény,
– Szent Jakab-templom:,
– Döröskei-tó
Túratípus: kerékpáros körtúra
Táv: 39,3 km
Szintemelkedés: 250 m
Időigény: 3-4 óra
Túra besorolása: közepes