Ezer apró csoda földje

HEGYHÁTI FALVAK KINCSEI

Európa-szerte világhírű rhododendron-virágzás, Árpád-kori emlékek, Kneipp-módszerek az egészségért, helyi ízek, helyi élővilág – mindez itt, a Vasi Hegyhát-Rábamentén.

1. nap

Sebastian Kneipp természetgyógyász, pap széles körben terjesztette el az egészséges táplálkozáson, a gyógynövények használatán, a víz gyógyító erején, a mozgáson és a rendterápián, vagyis a stresszmentes életen alapuló módszerét. Egy osztrák-magyar határon átnyúló projekt keretében jött létre a Vasi Hegyhát Kneipp térség, ahol 13 településen valósult meg a Kneipp-attrakciók elhelyezése.
Az olaszfai Kneipp Vizesház a térségünk legnagyobb Kneipp-objektuma, ahol a gyógynövénykert mellett egy taposókkal, könyöklőkkel felszerelt létesítmény várja a gyógyulni vágyókat. A Vizesháztól indulva egy 8 km-es gyalogtúrát tehet a látogató, amely során további Kneipp pontokon ismerkedhet meg a természetes gyógyulással, de a szőlőhegyi kilátóból a hegyháti tájban is gyönyörködhet.
A Kneipp módszer megismerését követően javasoljuk Győrvár megtekintését, a kurucok egykori fényes győzelmének helyszínét. Emlékét ma a település déli részén kialakított Kuruc Emlékpark őrzi. Emellett itt gyártják a Vasi Hegyhát pálinkáit, a Birkás Pálinkákat, melyeket a főzde Pálinkaboltjában vásárolhatnak meg a látogatók.
Győrvártól mindössze 3 kilométerre található Hegyhátszentpéter, ahol az Önkormányzat udvarában Kneipp-attrakciók, a falu végén egy csodaszép festett oromzatú népi lakóház várja a turistákat.
Hegyhátszentpéterről az út egyenesen továbbvezet Petőmihályfára. A faluban található Kneipp pont mellett érdemes megtekinteni a szőlőhegyet és a hegyen található kis kápolnát, valamint a régi présházakat.

Hasznos információk:

Az olaszfai Kneipp Vizesháznál kötelező belépőjegy nincs, adományos jelleggel működik. A kert mindig nyitva áll, de a Vizesházban előzetes bejelentkezés szükséges Olaszfa Önkormányzatán (+36 94/713-704).
Birkás Pálinkaház megtekintéséhez és a pálinkakóstoló igénybevételéhez előzetes bejelentkezés szükséges a +36 30/373-3799 telefonszámon vagy az info@birkaspalinka.hu címen. A programok legalább 10 fő részvételével indulnak.
Honlap: www.birkaspalinka.hu

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG: Karibi Pizzéria, Csörnöc Gyöngye Étterem
SZÁLLÁS LEHETŐSÉG: Petőmihályfán, Hegyhátszentpéteren, Gersekaráton található falusi vendégházakban

2. nap

A Vasi Hegyhát térségében több Árpád-kori emlék is található, ilyen például az alsóújlaki temetőkápolna. A román stílusjegyeket hordozó kápolna megtekintése után érdemes ellátogatni a közeli Őshonos Állatparkba is. Az állatpark szakvezető segítségével megismerteti a látogatóval a tájmegőrző állattartást, valamint szürkemarhát, mangalicát, bivalyt, juhot, lovat és kecskét is láthat a több hektáros területen a látogató A gyermekek számára állatsimogató, különféle vetélkedők és lovaskocsikázás biztosítja a felejthetetlen élményeket. A parkban a helyi ételek megkóstolására is nyílik lehetőség, valamint az újdonságként létrejött Nemzeti Ízek konyhájában a vendégek maguk is elkészíthetik étküket, de ételkóstolók, gasztronómiai bemutatók lebonyolítása is megoldható itt.
Délután egy kellemes kerékpártúra során eltekerhetünk Oszkótól (kerékpárbérlési lehetőség a faluban) Bérbaltavárra, ahol megtekinthető Nagy Gáspár költő szülőháza, valamint egy egyedülálló ősállat-maradványokat bemutató kiállítás.
Április végétől megkezdődik a kámi Jeli Arborétumban a rhododendron-virágzás, ezért ebben az időszakban ajánlott ide ellátogatni, hiszen ilyenkor ezrek keresik fel Európa egyik legszebb arborétumát, a Jeli Varázskertet a szivárvány színeibe öltözött bokrok látványáért.

Hasznos információk:

Az alsóújlaki Őshonos Állatparkba bejelentkezni a +36 30/490-1113 telefonszámon lehetséges, majd egyeztetés után a felbeszélt feltételek mellett vehető igénybe az állatpark.
Oszkóban a kerékpárbérlés a Közösségi Házban történik, melynek címe Oszkó, Molnár Antal u. 4. A szükséges mennyiséget érdemes időben jelezni a +36 94/573-166 telefonszámon.
Bérbaltaváron az európai hírű ősállat-lelőhely bemutatása az Önkormányzatnál való előzetes bejelentkezés alapján történik a +36 94/575-030 telefonszámon.
Jeli Arborétumról információk: www.jelivarazskert.hu

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG: Wagner Lovaspanzió és Étterem
SZÁLLÁSLEHETŐSÉG: Kámban, Vasváron és Oszkóban található vendégházakban, turistaszállókban.

3. nap

Csehimindszent a térség egyik szakrális központja. Ezen a hegyháti kis településen született Mindszenty József bíboros, hercegprímás. Szülőháza ma emlékházként és múzeumként működik, ahol a Terror Háza Múzeum „A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892-1975)” című kiállítása tekinthető meg. A bíboros születésének napján, március 29-én zarándokok százai látogatják meg a kis települést. A szülőháztól nem messze található Mindenszentek temploma, mesés környezettel várja a turistákat, zarándokokat. A dombtetőn álló templom körül egyedülálló keresztút, a szomszédos parkban pedig Mindszenty bíboros szobra található.
Csehimindszentről akár gyalogosan, akár autóval könnyen elérhetők a Szajki-tavak, ahol strandolási lehetőség és kalandpark várja a kikapcsolódni vágyókat.

Hasznos információk:

Mindszenty Emlékház és Múzeumba a belépéshez előzetes egyeztetés szükséges a következő elérhetőségen: Fukszberger Imre +36 30/416-4535
Szajki-tavak Kalandpark a forgalom függvényében van nyitva, telefonon érdeklődni a +36 30/410-4055 telefonszámon lehet. www.szajkikaland.hu

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG: Vadvirág Falatozó
SZÁLLÁS LEHETŐSÉG: Szajki-tavak környéki apartmanházakban, kempingben vagy a Csehimindszenten található vendégházakban.

A tavaszi csomaghoz ajánlott programok, rendezvények:

  • Tavaszi tőzike túra
  • Kockásliliom túra
  • Bárányfesztivál
  • Európa Napok
  • Májusfaállítások és –kitáncolások
  • Orbán napi Hegyi Vigadalom
  • Nagy Gáspár emléktúra
  • Mindszenty emléktúra
  • Virágzás a szőcei tőzegmohás lápréten