Ezer apró csoda földje

Nagy Gáspár emléktúra

Nagy Gáspár Emléktúra

Információ

Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő a Vasi-Hegyhát apró falucskájában, a pár száz fős Bérbaltaváron született, majd halála után a szomszédos Nagytilajban temették el. A májusi születésű költő emlékére, minden évben emléktúrát szerveznek tavasszal. A túrára szép számmal szoktak érkezni a vendégek az ország minden területéről.

Vasvárról indulva megtekintheted a központban található Művelődési Központot, mely a nagyszerű költőről kapta a nevét.

Oszkó és Olaszfa irányába kell haladnod, míg el nem éred az olaszfai szőlőhegyet. Érdemes megpihenned a hegytetőn és vetni egy pillantást a csodálatos tájra, mely magával ragad.  A szőlőhegyen keresztül, a Nagytilaji-patak mentén visz az utad, ahol különböző védett virágok tenyésznek (pl. lila és fehér virágú őszikikerics, kakasmandikó, leánykökörcsin, csillagvirág kankalin stb.), majd elérsz egészen a falu központjáig, ahol megtekintheted a Szent Márton tiszteletére 1882-ben emelt templomot, valamint az ún. Balogh-fát is mely közel 700 esztendős szelídgesztenye fa, de a ne feledkezzünk meg az 1888-ban felállított kőkeresztről sem.

A temetőhöz érve, Nagy Gáspár egy versét elolvasva emlékezhetsz a költőre, ahol végső nyughelyre talált. 


Táv: 22 km
Szintemelkedés: 140 m
Időigény: 4-5 óra

 

Útvonal

Vasvár (Domonkos kolostor, Nagy Gáspár Kulturális Központ) – Oszkó, Alsóoszkó – Olaszfa, Kozmafa (szőlőhegy) – Nagytilaj (Nagy Gáspár sírja) – Csehimindszent Táv: 20,4 km Szintemelkedés: 140 m Időigény: 4 óra Túra besorolása: könnyű

Szervező